
A svájci központú Sensirion évek óta folyamatosan fejleszti a debreceni leányvállalatát. A második itteni gyártócsarnok egy újabb mérföldkő: a high-tech cég ugyanis megduplázhatja a helyi gyártókapacitását a 6600 négyzetméter alapterületű, korszerű és fenntartható létesítménnyel.
– A stäfai gyártóüzemhez hasonlóan ez a telephely is úgy lett tervezve, hogy teljesen fosszilis üzemanyagtól mentes legyen. 80 darab talajszonda és közel egy megawatt fűtési és hűtési kapacitású hőszivattyú, valamint napelemes erőművel fedezzük a gyártási folyamataink energiaszükségletét –
fogalmazott Török Imre, a Sensirion Hungary Kft. karbantartási és infrastrukturális igazgatója.
A SZINORG és a XANGA Csoport közös fejlesztőcége saját beruházásban, 4,5 milliárd forintból építette meg a gyártócsarnokot a digitális mikroszenzorokat és rendszereket gyártó Sensirion igényeihez szabva.
– A Sensirion képviseli azt az iparágat, amelyet mindig emlegetünk, hogy korszerű technológiával rendelkező, magas hozzáadott értékű, innovatív termelő vállalkozások betelepülésére várunk. A szenzorok már ma is, de a jövőben mindennapi életünkbe integrálódott technológia, a jövő technológiája -
hangsúlyozta Herdon István, a XANGA Investment & Development Csoport vezérigazgatója.
Mint az átadón elhangzott, önmagán túlmutató jelentőségű a Sensirion újabb fejlesztése: visszaigazolást jelent a gazdaság- és tudásalapú debreceni városfejlesztés számára is.
Úgy képzeljük el a jövő városát itt, Debrecenben, hogy azt a minőségi fejlődést fogja meghatározni. A Sensirion ezt a minőséget hozza el: precizitást, innovációt, mérnöki kultúrát és megbízhatóságot –
mutatott rá Papp László polgármester.
A Sensirion négymilliárd forint összértékű gyártósorokat telepít majd az új létesítménybe. A tervek szerint ennek ütemében a jövőben megduplázhatják a jelenlegi száz fős dolgozói létszámot.
Forrás: civishir.hu, dehir.hu