
Megduplázhatja gyártási kapacitását és dolgozói létszámát új debreceni gyártócsarnokával a Sensirion
Az S Box a Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. fejlesztéseként 4 milliárd forintból készült el…
Az S Box a Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. fejlesztéseként 4 milliárd forintból készült el…
Az S Box a Xanga Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. fejlesztéseként 4 milliárd forintból készült el…
Debrecen közúti forgalmát is zöldítené az az együttműködési megállapodás, amelyet ma kötött meg a Xanga Cégcsoport a Ghibli Szállítmányozó Kft.-vel a Business Festen. A szerződés szerint az áruszállítással foglalkozó cég egy 22 ezer négyzetméteres raktárcsarnokot bérel, melyet készárutárolásra használnak majd
Rekord értékű, további befektetőket is vonzó beruházás megvalósítása veszi kezdetét rövidesen Sepsiszentgyörgyön, a szépmezői ipari parkban. A termelő vállalatok számára épülő csarnokok ünnepélyes alapkőletételén Gulyás Gergely miniszter is tiszteletét tette. Több ezer négyzetméteren elterülő, multifunkcionális csarnokok építésének fog a magyarországi
A Sensirion, a digitális mikroszenzorok és rendszerek vezető gyártója az év elején jelentette be, hogy a Sensirion Hungary Kft. dinamikus fejlődését figyelembe véve újabb 7000 négyzetméterrel bővíti debreceni telephelyét. Ennek megfelelően – már az első gyár építésénél sikeresen alkalmazott, úgynevezett
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot. A mozgást, a logikát és a számismeretet fejlesztő, aszfaltra felfestett játékkal is kedveskedtek a XANGA csoport munkatársai a Mosolykert Óvodába járó gyerekeknek. A debreceni cégnél egy egész napos –
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon. A szentgotthárdi ipari parkban elhelyezték a XANGA cégcsoport fejlesztésében megvalósuló multifunkciós ipari csarnok épület legmagasabb pontjára a bokrétát. A debreceni székhelyű ingatlanfejlesztő XANGA cégcsoporthoz tartozó Vendvidék Real Estate Kft. mintegy 3 milliárd forint volumenű